Az ember kiemelkedése az állatvilágból a szerszámhasználattal kezdődött, de még nagyon sokáig szükség volt egyes helyzetekben testi erejére, ügyességére. Védekeznie kellet tudni akkor is, ha nem volt nála fegyver. Ezért a karate (üres kéz) egyidős az emberré válással. A fegyveres és fegyvertelen küzdés minden ősi népnél kialakult, egyrészt az állatok, másrészt mindinkább az embertársak ellen. Némely népnél a fegyvertelen küzdés különös jelentőséggel bírt, ebben szerepe volt a kevesebb ruházatot igénylő melegebb éghajlatnak, a vallásnak és bizonyos központi tiltásoknak is.
Az ie. III. évezredben már magas kultúrájú Indiában rábukkanhatunk a fegyvertelen küzdés első, magasabb szintű nyomaira, majd a VI. században Észak-Kínába települő buddhista szerzetes. Bodhidharma kezdett el önvédelmi és harci elemeket oktatni a Zen tanaiba ötvözve. A Shaolin nevű (japánul: Shörin-ji) kolostor azóta is legendák forrása, itt kezdtek el vezetésével felkészülni a test próbára tevésével, erősítésével a vallási tökéletességre Bodhidarma tanítványai. Ebből ered a Kung-fu (japánul:kempo) is.
Az eredeti okinawai TE harcművészet keveredett a Kínai stílussal, változáson ment át és sajátos stílusokká vált szét a szigeteken (Naha-, Shuri-, Tomari-te). Funakoshi Gichin volt az, aki az okanawai stílusokat rendszerezte, megtisztította és egységessé formálta. 1868-ban született Okinawa Shuri területén. 11 évesen kezdett el a karatéval foglalkozni. Először az okinawai iskolákat tanulta (SHÖREI= erőteljes, kemény illetve SHÖRIN= lágy, gyors) és vált bennük mesterré, s ezeket ötvözve a shotokan stílusban.
(SHOTO=Funakoshi költői álneve, SHOTOKAN=Funakoshi edzőterme) a karate megismertetése és elismerése azzal kezdődött, hogy Shuri tartomány iskoláiban kötelező anyaggá vált a testnevelési órákon. Majd 1915-ben bemutatót tartott Funakoshi mester a Butokuden Csarnokban, kyotoban. 1922-ben már nagyobb nyilvánosság előtt, Tokyoban az Első Nemzeti sportkiállításon szerepelt a karate. Ettől számítható egyre gyorsuló elterjedése a japán fő szigeteken. 1929-ben javasolta Funakoshi mester, hogy addig TOTE KARATE-JUTSU néven ismert harcművészet nevét változtassák KARATE-DO-ra. 1935-ben jelent meg KARATE-DO KYOHAN című műve.
A II. világháború után egy ideig a judo, aikido és az õsi japán harcmûvészetek tiltva voltak, de a karatét annyira nem ismerték és misztikum vette körül, s így akadálytalanul gyakorolhattak tovább. A kezdeti tiltás hamarosan a harci mûvészetek iránti nagy lelkesedésbe csapott át. A japán kendo, judo, aikido és karate mesterek rengeteg bemutatót tartottak a tengerentúliak számára.Így és ekkor kezdte meg terjedését a karate a Japán szigeteken túl is.
Funakoshi mester rendszerében még egyenlő súllyal szerepelt a kata,a kihon és a kumite,bár ő maga a katát tartotta a legszebbnek és a legfontosabbnak.Élete vége felé már intette tanítványait az egyre inkább kumite szemléletű edzésmódoktól és nem akarta,hogy műve versenysporttá váljék.Még a harmincas években a karate alig tartalmazott a kéztechnikákon kívül rugásokat.Funakoshi Yoshitaka volt az,aki bevezette a körívű rugásokat és lábtechnikákat.Kase Taiji mester (egyike a legkorszerűbb instruktoroknak) vezette be az oldalra és előre mozgások gyakorlását,hogy az ellenfél hátába is leadhassunk ellentámadást.
Bebizonyosodott,hogy a karate a tilalmak és korlátozások ellenére is alkalmas az önvédelemre és sportnak is.Azonban ne tévesszük szem elől,hogy a karate nem elsősorban sport!A karate versenyek a résztvevők pillanatnyi képességeit mérik le,s a nyerő versenyekre helyezett hangsúly a karate alapjainak elhanyagolásához vezet!